Hazai pályán fogadtuk az UTE csapatát a két ünnep közötti első mérkőzésen és kemény csata várt a fiúkra a jó formában érkező és a tabella 3. helyét elfoglaló lila-fehérek ellen.

Az első játékrész ennek megfelelően kemény irammal kezdődött, bár az Újpest több lövést engedett el, de igazán veszélyes helyzeteket nekünk sikerült kidolgozni, meg kellett dolgoznia a vendégek kapusának, hogy a harmad gól nélkül teljen el. (0-0)

A második harmadban is folytatódott a kiélezett küzdelem, a játékrész közepén kettős emberelőnybe kerültünk, amit egy szép passzjáték után újonnan igazolt légiósunk, Martin Lendak használt ki egy távoli bombával. (1-0)

Az utolsó harmadra nagy lendülettel érkezett a vendég együttes, de veszélyes helyzetek mindkét oldalon voltak. 5 perc elteltével Csergő találta meg a rést a hazai kapun, ezzel egyenlített az Újpest. 6 perccel a vége előtt egy rendkívül szerencsétlen góllal tudott a vendég csapat vezetést szerezni, Kiss félpályás beadása tréfálta meg Ságit. A végén ismét megpróbáltuk az üres kapus felállást, de egy sikeres korongszerzés után Benk állította be a végeredményt. (1-3)

A végéig izgalmas mérkőzés volt, a fiúk nagyot küzdöttek, a közönség pedig ismét fantasztikus hangulatot teremtett. Hajrá ETO!

UNI GYŐR ETO HC vs UTE: 1 – 3

Gólszerzők:
Martin Lendak (ETO)
Csergő, Kiss, Benk (UTE)

Ladányi Balázs vezetőedző értékelése:

Nagyon sokat tettünk azért, hogy nyerjünk. Nagyon sokáig nulla gólon tartottuk a top 3-hoz tartozó ellenfelünket. Valahogy nem tudjuk átlépni azt a küszöböt, ami kell ahhoz, hogy meccset nyerjünk, de úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, annak ellenére, hogy ez pontokban nem látszik. Igazából egy szavam nem lehet arra, amit a fiúktól láttam ma, mindent megtettek azért, hogy győztesen hagyjuk el a jeget, majd a végén kaptunk egy ilyen „hulló falevelet“, ami igazából a mi oldalunknak peches, de ettől függetlenül ki kell emelnem a kapusunkat, Sági Mátét, mert jól fogott és tartotta a csapatot.

Galériánkban válogattunk a meccs legjobb képeiből és megtekinthető a mérkőzés gólösszefoglalója is: