Nem zárt könnyű évet a Győri ETO HC, mégis volt mit ünnepelni szerda kora este a Nemak Jégcsarnokban a szponzor és partnertalálkozón.

Büszkék vagyunk arra, hogy a bajban is ennyien kitartottak mellettünk, és személyesen is szerettük volna megköszönni a támogatásukat. Ez a mostani találkozónk is erről szólt, ahol a partnereink és támogatóink nagy számban jelentek meg. A köszönet mellett az egyesületünk és a Győri Jégsportért Alapítvány vezetői átadták az elismerő okleveleket is a szponzorok képviselőinek.

A rendezvényen Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is méltatta azt az összefogást és szakmai munkát, amely a Győri ETO HC jégkorong sportakadémiai pályázata mögött volt és biztosította további támogatásáról az egyesületet.

Szilasi Péter Tamás a Győri ETO HC alelnöke köszönetet mondott a szponzoroknak és a partnereknek, valamint kiemelte, hogy az egyesület továbbra is mindent megtesz azért, hogy az átláthatóság és profi sportszakmai munka fémjelezze az egyesület munkáját.

A Győri ETO HC vezetése ezúton is szeretné megköszönni a város vezetése, a támogatók mellett a szülők és az önkéntesek áldozatos munkáját, valamint a város polgárainak kitartó támogatását.

Hajrá ETO, hajrá győri jégsport!