Hazai pályán kezdtük az évet, a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadtuk vasárnap 19:00 órakor a Nemak Jégcsarnokban. Az elmúlt év utolsó szakasza egy igazán hosszúra nyúló, peches szériát hozott, a fiúk már nagyon ki voltak éhezve a győzelemre.

Ennek megfelelően igazi dominanciát láthattunk az első harmadban, Schmál Kristóf találatával vezetést is szereztünk az 5. percben. Erre még tudott válaszolni a DAB, a 7. percben egy eladott korongra csaptak le sikeresen és Németh góljával egyenlítettek. Nem maradt sokáig így az eredmény, Szalma Zsolti fülelt le zseniálisan egy átadást és vette be a vendégek kapuját. Két perccel későb a dunaújvárosi kapu előtt alakult ki egy kisebb káosz, hosszú videóbírózás után győri találatot ítéltek Dézsi révén a játékvezetők. (3-1)

A második játékrész kevésbé a gólokról, mint inkább a szabálytalanságokról szólt. A 26. percben Gebei 5 perc + végleges fegyelmit kapott palánkra lökésért, a mérkőzés közepén pedig a DAB jutott büntetőlövéshez, de Sági jól olvasta a rávezetést. (3-1)

Az utolsó harmad elején Török vezetett szép szólóakciót és hozta fel egy gólra a vendégek csapatát. 10 perccel a vége előtt ismét kettőre nőtt a különbség, Madácsi Beni találta meg szépen a rést az ellenfél kapuján. A végjáték izgalmasabbra sikerült, mint szerettük volna, az 55. percben Németh szerzett szépítő találatot egy emberhátrányos kiugrásból. Az utolsó percig küzdött a DAB az egyenlítésért, de több gól már nem született a mérkőzésen. (4-3)

Nagyszerű évkezdés, csak így tovább! Hajrá ETO!

UNI GYŐR ETO HC vs Dunaújvárosi Acélbikák: 4 – 3

Gólszerzők:
Schmál Kristóf, Szalma Zsolt, Dézsi Bence, Madácsi Benedek (ETO)
Németh P. (2), Török (DAB)

Ladányi Balázs vezetőedző értékelése:

Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, sőt lehet azt mondani, az első harmadban ledomináltuk a DAB-ot, sokkal több kapura lövésünk volt, sokkal több helyzetet alakítottunk ki. A második harmadban valahogy elment a fókusz, jöttek a felesleges kiállításaink, ez megtörte a lendületünket és felhozta az ellenfelet és utána nem tudtunk úgy megújulni, hogy azt a játékot hozzuk, mint az első harmadban. Nagyon rég találkoztunk olyan csapattal, aki ellen mi dominálunk és ezt a helyzetet nagyon úgy érzem, hogy nem sikerült jól kezelnünk, mert nem vagyunk hozzászokva, de nagyon örülnünk kell ennek a 3 pontnak, begyűjtöttük, összeraktuk.

Galériánkban válogattunk a meccs legjobb képeiből és megtekinthető a mérkőzés gólösszefoglalója is: