Erdélyi túránk után immár hazai pályán láthatta újra a közönség az UNI GYŐR ETO HC csapatát, a MAC HKB Újbuda együttesét fogadtuk pénteken a Nemak Jégcsarnokban.
Nem kezdődött túl jól a találkozó számunkra, az első harmad felénél már 2 góllal vezetett az ellenfél Pápa és Schlekmann találataival. A 15. percben büntetőhöz jutottunk, amit Szalma gyönyörűen értékesített, amivel sikerült 1 gólra ledolgozni a hátrányt, de fél perccel a vége előtt Pozsgai volt eredményes, így ismét 2 gólos hátrányba kerültünk az első szünetre. (1-3)
A második játékrész jól indult számunkra, sikerült gólra váltanunk kettős emberelőnyünket és Bödök góljával ismét csak 1 pont volt a két csapat között. Itt viszont magasabb szintre kapcsolt a MAC és két gyors találattal elhúzott, amit Ladányi Balázs vezetőedző időkéréssel és kapuscserével (Tóth »» Sági) próbált orvosolni. Ez úgy tűnt sikerült is, a következő gól hazai ütőről jött Páterka révén, de alig két perccel később válasz is érkezett, Izacky állította be a második harmad eredményét. (3-6)
Az utolsó harmadra sajnos nem sikerült megtalálnunk a ritmust, helyzeteinket, emberelőnyeinket nem tudtuk kihasználni, ami ezen a szinten már végzetesnek bizonyult. A MAC 4 gólt is szerzett a harmad folyamán, míg egyet sem kapott, beállítva a nem túl hízelgő végeredményt. (3-10)
UNI GYŐR ETO HC vs MAC HKB Újbuda: 3 – 10 (EL102)
Gólszerzők:
#9 Szalma Zsolt, #32 Bödök Bence, #16 Páterka Bence (ETO)
#23 Pápa, #97 Schlekmann (3), #14 Pozsgai, #93 Djumic, #39 Izacky, #27 Ritter, #29 Kreisz, #67 Molnár (MAC)
Ladányi Balázs vezetőedző értékelése:
Részünkről sok értékelni való nincs a mai mérkőzésen, nagyon nem jól álltunk bele, egy férfias sportban kis nyusziként játszottunk hatvan percet, aminek meglett az eredménye. Ennyi technikai és taktikai hibával ebben a ligában ez az eredmény születik. Nincsenek rá szavaim, keressük az okát az utóbbi időben nagyon hullámzó teljesítményünknek, de ekkora pofont még nem kaptunk, amióta felnőttben vagyok.
Galériánkban válogattunk a meccs legjobb képeiből és megtekinthető a mérkőzés gólösszefoglalója is: